ALAPÍTVA 2007.

kapcsolat: ktbk.adm.1@gmail.com

szív diagnosztika

TÁROGATÓ HANGJÁN BARÁTI KÖZÖSSÉG

Keresztény-, nemzeti közéleti és irodalmi portál

 

  

LÉLEK  CSEREPEK-

SZÁMMISZTIKA-KALKULÁTOR

  

FŐOLDAL    

 

 
*FŐOLDAL

Karácsony három nemzedéken át

2014.11.25. 22:37, Sándor Kinga
próza

Karácsony három nemzedéken át

 

Még emlékszem a gyermekkorom Jézuska várására, a nagy izgalomra, vajon megkapom-e az ajándékom, amiért annyira áhítoztam.

Emlékeimben gyönyörűek ezek az ünnepek, tele titkokkal, finom illatokkal, vendégekkel, vakító fehérséggel, ereszekről lógó vastag jégcsapokkal.

 A táj is ünneplőbe öltözött így karácsony táján, hatalmas pelyhek hullottak az égből, betakarva mindent csillogó fehérrel.

Ha égnek fordítottam az arcom, számat kitátva, hullottak bele a hópelyhek, még most érzem a számban, mert érdekes volt az íze, hogy milyen, már magam sem tudom, csak azt, hogy finom.

Úgy voltam a jégcsapokkal is, letörtem egyet és rágtam, kemény volt és hideg, de gyorsan olvadt a számban.

Ezt csak titokban lehetett, mert ha meglátták, akkor nagyon megszidtak érte, mégis újra, és újra megtettem.

Édesanyám és nagyanyám, sorba sütötték a süteményeket, tyúkot pucoltak, na és, hogy el ne felejtkezzek róla, karácsony előtt volt a disznóvágás, ezzel kezdődött az ünnepvárás.

Majd eljött december huszonnegyedike, nagyon izgatottak voltunk egész délelőtt, nem vették semmi hasznunkat, csak hátra mozdítók voltunk a három lány testvéremmel együtt.

Édesapám már délután elment valahova titokban, így nagyapámra maradtunk, ő próbált lefoglalni bennünket.

Lapátolta kint az udvaron a havat és hívott bennünket hógolyózni, ennek mindig nagyon örültünk, mert papa nem hógolyókat készített, hanem lapáttal szórta ránk a havat.

Mindig a szájába lógott a pipa, mi pedig azt próbáltuk eltalálni.

 És ha sikerült, akkor volt nevetés, mert a forró pipa eltűnt a méteres hóban.

 

Délután megérkeztek az unokatestvérek is, süteményt kóstolni, na, meg egy kicsit játszani.

Majd nemsokára jött keresztanyám is, azzal a hírrel, hogy már hozzájuk megjött a Jézuska.

Persze, mindegyen futottunk át hozzájuk, megnézni a karácsonyfát és az ajándékokat, kicsit játszottunk az új játékokkal, de aztán indultunk haza, nehogy lemaradjunk a Jézuska érkezéséről.

 

Sajnos a Jézuskával nem találkoztunk, de a karácsonyfánk ott állt a maga pompájában.

Szüleim, nagyszüleim, várakozással telve nézték a boldogságunkat, izgalomtól kipirult arcunkat.

Azóta is minden évben eszembe jut az a jó érzés, ami akkor eltöltött.

 

Aztán felnőttem, férjhez mentem, és megszülettek a gyermekeim, két fiú és egy lány.

Jöttek az ünnepek, jött a karácsony, és én újra átéltem gyermekkorom minden örömét, várakozását.

De most már az ő szemükben láttam a múltamat, az ő arcuk hozta az ünnep ragyogását.

Nálunk a karácsony a legszentebb ünnep, nem veszített a varázsából még akkor sem, mikor felnőttek a gyermekeim.

Ugyanúgy készültem, sütöttem főztem, és, ha megemlítettem, hogy az idén nem főzök olyan sokat, akkor

egyöntetűen kiáltották:

 - Tudjuk, csak egy hadseregnek… Ez szállóige lett nálunk.

Most már ők is felnőtt emberek lettek, a két fiamtól külön élek, már nem tudunk minden karácsonyt együtt tölteni.

Unokám csak egy van, a lányom kisfia, most két és fél éves, bearanyozza minden egyes napomat.

A tavalyi karácsonyt még nem nagyon értette, igaz, a karácsonyfára rácsodálkozott, de aztán meglátta a dömpert, onnét csak az érdekelte.

De az idei, az már más lesz, hisz értelmes, okos, egész nap csacsog, puszilgat, és százszor elmondja:

  - Maji, én, úgy szeretlek… (pösze a szentem)

Még egy hónap van karácsonyig, de én már most elterveztem mindent.

Már meg van a menü, mindenkinek lesz benne kedvence, ugyan úgy, mint régen, de ez most még is más.

Együtt lesz az egész család, sőt, négy fővel gyarapodtunk is, most már tényleg egy hadseregnek főzök.

Mindegyikünk boldog várakozással készülődik.

Ez az ünnep nekünk, Jézus születését, a szeretetet, a család együvé tartozását jelenti.

Majd, amikor szent este felgyulladnak a kis színes égők a fán, és ezer szikrát szórnak a csillagszórók, tudom, hogy újra fogom élni a boldog várakozást, a csodát.

Kis unokám gyönyörű, ámuló szemei és arca fogja, visszatükrözi azt nekem.

 

       Talán ezen a karácsonyon nem is lesz havazás, én akkor is érezni fogom az arcomon, a lágy hópelyhek hűvös simogatását, és azoknak ízét.

 

 

Sándor Kinga

3 hozzászólás
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2014.11.27. 13:15
*Remete

Szép, őszinte. Köszönöm az élményt.

 

2014.11.26. 18:44
Vica

Olyan jó volt veled örülni drága Kinga ! Köszönöm.

2014.11.26. 17:46
Admin

Drága Kingám! Köszönöm szépen, nagyon kedves ajándék lesz is az olvasóinknak!

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
BELÉPÉS // REGISZTRÁCIÓ > jogi nyilatkozat elfogadása mellett, csak meghívással!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
KÖZÉLET
 
Legújabb
Friss bejegyzések
2024.03.27. 21:20
2024.03.26. 15:02
2024.03.25. 20:40
2024.03.25. 06:40
2024.03.24. 07:46
2024.03.21. 20:36
2024.03.19. 05:05
2024.03.19. 04:55
2024.03.17. 19:39
2024.03.17. 06:42
2024.03.17. 05:56
2024.03.16. 20:24
2024.03.13. 20:30
2024.03.11. 21:19
2024.03.10. 19:14
2024.03.08. 16:37
2024.03.03. 17:40
2024.03.03. 05:56
2024.02.29. 07:05
2024.02.26. 22:35
Friss hozzászólások
 
ITTHONRÓL és a NAGYVILÁGBÓL

  FIGYELŐ KANADÁBÓL: Vinczer S. Péter

Rovatvezető

 

***

 Erdélyből:

vitéz lovag Pásztori Tibor Endre

 nyug. református lelkész-esperes

******

https://www.artisjus.hu/szerzoi-jogrol/jogszabalyok/

*

 Igaz történelem

szt-tisztek

SZIGORÚAN TITKOS

*

Lovas István 

Bayer Zsolt blogja

*

 Családi legendárium: őseink, hőseink

*

https://www.youtube.com/watch?v=4KfgddL7tiE&fbclid=IwAR20RmXG5yK4jQnb1F

_-ITc0MWKNvwyqjOqp0TwxSarLJbVOlZXZVX4tSmY

Rólam: Kanizsa újság

archivum

*

https://ekpafat-kistarogato.gportal.hu/gindex.php?pg=34333138&tags=a%20kalapdoboz%20titka

/EncodeDecode/HexDecod...

https://drive.google.com/file/d/1SbaY1kZxugLYl9tXTCbI-dKmFvdnX_sj/view?usp=sharing

 

horoszkóp>>>>>>

 

 

 
Ajánljuk**

.

https://www.asvanycenter.hu/kulonlegessegek/egeszsegkarkoto

*

LOVAS ISTVÁN blogja

 
 
*MŰVEINKET ajánljuk

Szerzőink:*****..

TÁROGATÓ család nagy szakácskönyve 2016

*

Nemes Kiss Kata:

A szeretet könyve

A könnyek útja

Hegyről lefelé

*

A. Tné Jilon

Cserepek

*

Tárogató válogatás 2015

Csobai Vera:

Gyöngyszemei -válogatás-

*

Lélek Sné Ekpafat:

Gyógyulásom története

A lélek kulcsa

A lélek útja

A lélek húrja

A lélek csendje-csodás g

A lélek hangja

 

Sándor Kinga

Tárogató válogatás 2015.

*

Nagy Menyhértné Vica

Tárogató válogatás 2015.

*

Stodoláné Erky Zita

*

Tárogató válogatás 2015.

Apáti Kovács Béla meséi

*

Tárogató válogatás 2015.

*

Tárogató család karácsonyfája 2014.

*

Angyali üdvözlet -Titkos tanok-

 

 

 

 


Könyveink jogvédelem alatt állnak, TILOS engedélyünk nélkül más oldalakon publikálni!

 
 
LÉLEK-PATIKA - Tiszta forrás

vissza > főoldal

 

 

Imádság minden napra...

A medál imájának régi magyar formája

"A Szent Kereszt legyen fényem,
ne az ördög a vezérem!
Gonosz szellem, hordd el magad,
ne tukmáld rám hívságodat!
Elém ne tedd étkedet,
magad idd meg mérgedet!"

Amen!

*

Szentháromság egy Isten,

alázattal kérlek, hogy Szűz Mária,

Szent Mihály Arkangyal,

az összes angyalok

és szentek közbenjárására

add meg azt a nagy kegyelmet,

hogy a sötétség erőit legyőzhessük

Magyarországon,

Lengyelországban,

és az egész világon,

a mi Urunk

Jézus Krisztus Keresztútja érdemeiért,

Drága, Szent Vérének kiontásáért érettünk,

Szent Sebeiért,

a kereszten való szenvedéseiért

és minden szenvedéséért

melyet Passiója és egész földi élete folyamán

a mi Urunk és Megváltónk elszenvedett.

 

***

TÜSKEFEHÉRJE

Egészségünk védelmében

PDF

2.

https://www.youtube.com/watch?v=KAUKSqjYhCI

***

SZÍV DIAGNOSZTIKA

***

1.*TISZTA FORRÁS*

.

*LÉLEK PATIKA*

Titkos tanok...

Angyali üdvözlet -titkos tanok*

KIEMELT VIDEÓK!

Ásványok hatásai**

*ÁSVÁNYLEXIKON

 **GYÓGYÍTÓ KÖVEK

*Természetgyógyászat*

 ** KARMA ASZTROLÓGIA**

***

***Angyali számok ***

***

***ZSOZIRISZ***

 

Kiemelt ajánlat

Czeizel Ilona
1954.01.05

 

**

 
TISZTA FORRÁS HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Bannereink és kiemelt ajánlásunk

.

***

http://nagykanizsa.reformatus.hu/

**

Meseország

 

 
LÁTOGATÓINK
Indulás: 2007-10-22
 
Ajánljuk****

.

Caesar-képeslapküldő

https://www.youtube.com/watch?v=9Btf2FEg_10

 
Lábléc

Honlapunk: nemzeti-, keresztény szellemiséget képviselő baráti közösségünk, irodalmi- és közéleti portálja. Szerkesztősége nincs

Makainé Polgár Anna:

Uram, irgalmas szemmel nézz le Nemzetünkre, az eltávozottakra és az itt maradottakra, a hűséges kitartókra, emlékezőkre és nemzeti érzést hírből sem ismerőkre, a manipulálhatókra . Végtelen irgalmadra kérünk, könyörülj Édesanyád országán, hiszen a Te irgalmadnak nincsen határa!

Barát Erika:

Ima az úr Jézushoz....
Ha bánatod van, keresd Jézusodat,
borulj le előtte, sírd el bánatodat.
Ő majd bekötözi vérző sebeidet,
meggyógyítja bánatos szívedet.
Ha nagyon egyedül vagy, már senkid nincsen,
ne félj, mindig veled van az Úr Isten.
Ha nehéz a kereszted nem bírod viselni,
veled van az Úr Jézus, vállaira veszi.
Szegény a házad, mindenki elhagyott,
nézz rá a keresztre, megsegít Jézusod!
Rosszak az emberek, nagyon megbántottak,
gondolj Jézusra, Rá halált kiáltottak!
De mégse keseregj, töröld le könnyedet,
hajtsd Jézus vállára bánatos fejedet!
Ott nyugalmat találsz, békét szeretetet,
amit tőled soha, senki el nem vehet!
Bármit hozzon a sors, azt kell imádkoznod,
legyen meg Szent Atyám a Te akaratod!
Így végezd el imád, egész életedben,
elvezet Jézusod, Atyádhoz a mennybe.

Ámen!

A feltöltött tartalommal nem minden esetben értünk egyet, de a szólásszabadság jogát mindenkor tiszteletben tartjuk!   

>Jogi nyilatkozat * > szerzői jogok*

* Elérhetőségünk: ktbk.adm.1(kukac)gmail.com 

Minden jog fenntartva.

 Honlapunk egyes diszítőelemei: Boris Vanessza Galériájából  és  Caesar-tól

 

 

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre