Egy köszönő levéllel szeretnék neked mielőbbi gyógyulást kívánni!

Nem az ünnepvárás késztet erre a köszönő levélre, amelyet némely ember úgy érez, hogy ilyenkor ünnepek táján kötelező, hanem egy igaz barátság megszületése.
Egy rövid történetet szeretnék elmondani, ami velem történt, mióta Budapesten élek.
Öt éve költöztem fel Zalából, hogy lányomnak segítségére legyek. Ott hagytam barátaimat, akikkel természetesen, nem szűnt meg a kapcsolat, de most már ritkábban tudunk beszélgetni. Ekkor találtam a facebook oldalon egy csoportot, ahova meghívtak. Itt ismertem meg Gizikét a gyönyörű írásai alapján. Minden nap új történetekkel lepett meg, amelyek könnyet csaltak a szememben, pedig azt hittem, hogy már elfogytak és soha többé nem tudok sírni.
Írásai olyan érzéseket indítottak el bennem, amiről azt sem tudtam, hogy léteznek. Az ő sarkallására kezdtem intenzívebben foglalkozni a vers írásával, több-kevesebb sikerrel. Kezdtem felrakni az oldalra verseket, hivatkozásokat és Gizike bíztatott. Majd később meghívott a Tárogató Hangján Baráti Közösség Oldalára.
És akkor jött a nagy pillanat, barátnőm egyik könyve,” A lélek húrja” kiadásra került. Nagyon örültem neki, de kérni nem mertem, hogy nékem is küldjön egy példányt. Most már nem is bánom, mert így sokkal értékesebb, mivel Ő ajánlott fel egyet dedikálva. Nagyon büszke voltam, vagyok arra, hogy egy ilyen embert nevezhetek a barátomnak.
Drága Gizikém! Köszönök mindent, elsősorban a barátságodat, a dedikált könyvet, a sok szívből jövő biztatást. Írásaidat nagy becsben tartom, a könyvespolcomon a főhelyre tettem, ha ránézek a könyveimre, mindig tiéd az első, amit meglátok.
De nem csak a könyved van főhelyen, a polcon, hanem Te is a szívemben egy sorban vagy azzal a felemelő érzéssel, ami egyik versemnek az utolsó sorai.
Ami így szól:
S, ha szól a Himnusz
Én még most is sírok,
Mert örülök, hogy
Magyar vagyok!
Őszinte barátsággal:
Sándor Kinga