.

A RENDSZERVÁLTÁS UTÁN

 

Németh Miklós miniszterelnök 1990. január 23-án,- elhatárolta magát a Conrad ügytől, amelyről az International Herald Tribune  1988 augusztusában, a Reform pedig 1988 szeptemberében tudósított.  A nyugdíjba vonult Szücs Ferenc altábornagy helyére Kovács János vezérőrnagyot nevezték ki, aki elődjéhez hasonlóan gátlástalanul kiszolgálta a szovjeteket, miközben elítélte Belovai bátor és hazafias tettét.

Kovács „veretes” nyilatkozatát közölte a Népszabadság 1990. 08. 11-i száma: „A hírszerzés és az árulás egymást kizáró fogalmaknak tekintem. Az árulás a rendszerváltástól függetlenül nem tolerálható. Amellett ennél a szolgálatnál békeidőkben is emberéletekről van szó, és az árulás merénylet a bajtársak ellen”. (Sic!)

Értelmetlen és csúsztatásokkal teli mondatcsokor! A legkisebb problémát az jelentené, hogy a fogalmak nem zárják ki egymást, és senki sem állította, hogy az árulás tolerálható.  A harmadik mondat tömény demagógia és „finom” csúsztatás, hiszen más szolgálatoknál is szó lehet emberéletekről, de az nem derül ki a nyilatkozatból, hogy a Belovai ügyben Kovács kit tart árulónak? Conrad (pénzért) elárulta hazáját, tehát merényletet követett el a bajtársai ellen! Belovai figyelmeztette az amerikaiakat, de saját bajtársai ellen semmit sem vétett! Ha viszont Kovácsnak, a hazánkat megszálló szovjetek a bajtársai, akkor sincs igaza, mert Belovai őket sem árulta el, sőt jót tett nekik: nem kellett háborúzniuk, és hazamehettek a szovjet paradicsomba. Mellesleg senki sem akadályozta, hogy azok is velük menjenek, akik nem akartak elszakadni szeretett bajtársaiktól…        

Az Antall-kormány megalakulását követően (1990. 05. 23.), a tévében, a rádióban és az újságok hasábjain, számos ismert személyiség és szervezet sürgette Belovai azonnali szabadon bocsátását, de az illetékesek halogatták a végrehajtást.

1990. június 16-án a Parlament általános amnesztiát hirdetett, de a kémkedésért elítéltekre nem vonatkozott az amnesztia. Belovai cellájának ajtaja nem nyílt meg, tehát a törvényt végrehajtók KÉMNEK (VAGY ÁRULÓNAK) tartották Belovait. Ezeket a „címkéket” immáron több mint tizenkét éve sokan, és számos fórumon szajkózzák Belovaival kapcsolatosan, holott egy nagycsoportos óvodás is megértené öt perc alatt, hogy kit lehet kémnek vagy árulónak nevezni. Az egyszerűség kedvéért: a Conrad-banda horribilis összegekért KÉMKEDETT a szovjetek javára (magyar közreműködéssel és finanszírozással), elárulták alakulatukat, bajtársaikat, kiszolgáltatták a technikai eszközeikre vonatkozó adatokat, hadműveleti terveiket, stb.

Belovai István viszont (ellenszolgáltatás nélkül) informálta az USA kormány megbízottját, hogy a hazánkat megszálló szovjetek felé értékes adatok áramlanak amerikai katonai forrásokból, amelyek jelentős mértékben megnövelik a NATO sebezhetőségét egy VSZ támadás esetében.

Belovai nem árult el hazájáról semmit, nem adta ki bajtársait, még a hadbíróság ítéletében is csak a hőn szeretett Szovjetunió elleni vétségéért követelte az ügyész (kétszer is) a halálos ítéletet! Hazánk megszállt ország volt, ezért Kovács vezérőrnagy „logikai” érvelése: „a megszállók elleni fellépés és az árulás,- egymást kizáró fogalmak”,- primitív és inkompatibilis tartalmú. Egyébként: a megszállók ellen nem a fellépés, hanem a kollaborálás és a megalkuvás  minősíthető árulásnak!

Az Antall-kormány, de elsősorban Für Lajos honvédelmi miniszter „jóvoltából” helyén maradt tábornoki kar (csillagoktól és kitüntetésektől) roskadó „stratégái” közül egy sem akadt, aki szóvá tette volna, hogy mit köszönhetnek Belovai István alezredesnek, aki hazája és az emberiség érdekében, a magyar tisztek közül, elsőként vált a NATO katonájává!

A Belovai tettén „fanyalgó” tábornokok és főtisztek, a rendszerváltás után, egy határozott „JOBBRA ÁT”-tal, azonnal átálltak a NATO oldalára, egy sem akadt köztük, aki önként lemondott volna beosztásáról. A nyugállományba távozottak kivételével mind a helyén maradt! Belovai is maradt: A CELLÁJÁBAN!

Egyetlenegy generális sem látogatta meg a Belovait  a börtönben, de ott szorongtak a taszári repülőtéren, amikor megérkeztek az első amerikai katonák , akiket olyan visszataszító lelkesedéssel fogadtak, hogy még Mécs Imrének is felkavarodott a gyomra a látványtól, és a Honvédelmi Bizottság ülésén felháborodva tette szóvá ezt a „közjátékot”.

Miközben Belovairól elfelejtkeztek, annál nagyobb figyelmet szenteltek rám, a Kiskirályok mundérban c. könyvem kapcsán, mert bátorkodtam szóvá tenni, hogy milyen erkölcstelen, korrupt, harácsoló és törvénysértő senkiházik voltak a legfelsőbb katonai vezetésben, élükön a honvédelmi miniszterrel! Egyeseknek azóta is szent meggyőződése, hogy a szennyest illetlenség kiteregetni, annak kell szégyenkezni, aki nevén nevezi a tolvajokat, a csalókat és a sereg lezüllesztőit. Ez a reflexszerű védekezése a szirénhangú cinkosoknak, vagy a gyáván meglapulóknak!

Elfoglaltságuk miatt nem jutott idejük Belovai ügyében intézkedni, és csupán néhány tisztességes országgyűlési képviselő, újságíró és ’56-os személyek sürgetésére bocsátották szabadon Belovai Istvánt, több mint 5 évi rabsága után, 1990 szeptemberében!

Göncz Árpád, Magyar Köztársaság elnöke (egyben az MH főparancsnoka) Belovai István büntetését – kegyelemből (!) – 15 ÉVI SZABADSÁGVESZTÉSRE VÁLTOZTATTA ÁT, ÉS A BÜNTETÉS HÁTRALÉVŐ RÉSZÉNEK VÉGREHAJTÁSÁT ÖTÉVI PRÓBAIDŐRE FELFÜGGESZTETTE!

Talán el sem jutott a tudatáig, hogy azért lehetett köztársasági elnök és a hadsereg főparancsnoka, mert voltak olyan bátor emberek, akik fel mertek lépni a megszállók ellen, és mindenüket kockára tették hazájukért.

Az csupán a véletlen műve, hogy ex-elnökünk, a HKHSZ-hez tartozó Rádiófelderítő Csoportnál (a szovjet hadászati rádiófelderítés magyar fiókintézeténél) szolgált Pick Róbert alezredest választotta főhadsegédjének, és „eredményes” munkája elismeréséért kinevezte vezérőrnaggyá. Meg kell jegyezni, hogy a tábornoki kar semmit sem nyert Pick Róberttel, katonai ismerete annyi volt, mint a főparancsnoké.

Azt viszont Pick Róbert javára kell írni, hogy Belovai kiszabadulásakor nagyvonalúan felajánlotta neki, hogy segíti az IBUSZ-nál elhelyezkedni. Az önzetlen ajánlat értékelésénél nem árt figyelembe venni, hogy ezrével visszamaradtak a seregben minden képesítés nélküli politikai tisztek és pártbizottsági tagok, tömegesen „ejtőernyőztették” át őket különféle bujtatott helyekre: tanfolyamokra, tanácsadóknak, külszolgálatra és un. rendelkezési állományba.  Ezek a változatok eszébe sem jutottak a főparancsnok főhadsegédjének!  No comment!

Belovai Istvánt nem rehabilitálták! Lengyelországban a Legfelsőbb Bíróság rehabilitálta Richard Kuklinszki ezredest, aki az USA javára kémkedett (1970-81 között), Romániában még Ion Mihai Pacepa,- egykori kémfőnököt is felmentették minden vád alól, mert elismerték, hogy az USA-ba történt szökésével, információi átadásával, valamint a Vörös horizontok c. könyve megjelentetésével Ceausescu és bandája diktatúrájának okozott maradandó sérülést.

EPILÓGUS

 Belovai István a világ BÁRMELY ÁLLAMÁBAN NEMZETI HŐS LENNE! Nálunk nem kapott semmilyen elismerést, nem járt neki nyugdíj, és főként azok minősítik pejoratív szövegkörnyezetben, akik gátlástalanul kiszolgálták a szovjeteket, kollaboráltak a különféle szervezeteikkel, és önként segítették őket nagyhatalmi törekvéseikben.

Az Igazságügyi Minisztérium a kisujját sem mozdította a megszállók ellen fellépőket, pl.  Rimmer Gábort, akit azért ítéltek többéves börtönbüntetésre, mert a NATO-nak adott információkat, a hazánkat megszállás alatt tartó szovjet objektumokról! Megbocsáthatatlan bűnt követett el,- az urakká avanzsált elvtársak szemében!

HENDE CSABA, AZ ORBÁN KORMÁNY IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUMI ÁLLAMTITKÁRA, MÉG A SEGÍTSÉGEMET IS VISSZAUTASÍTOTTA, HOGY ELEMEZZÜK (KATONAPOLITIKAI SZEMSZÖGBŐL) BELOVAI ISTVÁN ÜGYÉT, MERT SÉRTETTE EGY ŐT (IS) ÉRINTŐ ÍRÁSOM TARTALMA. LELKE RAJTA!

Mert az még érthető, hogy a rendszerváltás előtt nem ölelték a keblükre a NATO-nak dolgozókat, de a rendszerváltás után legalább a priuszát el kellene törölni azoknak, akik vették a bátorságot, és felléptek a megszállók ellen!

Ha nem lettek volna olyanok, akik bátorkodtak tenni valamit a szabadságunkért vagy biztonságunkért, akkor ma is a VSZ-ben lennénk, és a fanyalgók nem Brüsszelben, Washingtonban,  vagy Párizsban dolgoznának, hanem Moszkvában vagy Kujbisevben, de az sem kizárt, hogy a GULAG szigetvilág egyikén!

Belovai István, a LEGTÖBBET (ÉS  LEGEREDMÉNYESEBBEN) TETT HADSEREGÜNKÉRT, HAZÁNKÉRT, EURÓPÁÉRT ÉS A VILÁGÉRT, a NATO elleni fegyveres konfliktus kirobbanását meghiúsító komplex tevékenység magyar szereplőjeként.

Óriási kockázatot vállalt, kitűzött célja teljesítésével! Karrierje kettétört, házassága tönkrement, hazáját el kellet hagynia, mert az új rendszer illetékesei nem segítették, a (szép számban visszamaradt) egykori kollégái pedig a NATO-ba tülekedtek, és felejteni szeretnék azt, hogy mennyit tettek a NATO ellen, mind szóban, mind írásban, mind pedig gyakorlatban! Ezek között „kakukktojás” volt Belovai István.

A „kegyelemből” kapott 15 év szabadságvesztés és a próbaidő már letelt, de Belovai priusza megmaradt, rehabilitálása elmaradt, nyugdíjat nem kapott.  2009 november 6-án  hunyt el az USA-ban, ahol megbecsülték  és gondoskodtak  megélhetőségéről is.

A III. világháború kirobbanása ellen harcolt, a megszállók ellen lépett fel, a rendszerváltást segítette. A haszonélvezők szürkeállományában még nem tudatosult, hogy mit köszönhetnek annak a kiközösített (magányos) hősnek, aki hazáját és az emberiséget szolgálta. Akart és mert tenni,- olyan közegben, ahol (zömében) szolgalelkű  szovjet bérencek uralták a terepet.  Az utóbbiak brezsnyevi mennyiségű kitüntetésekkel vonultak nyugállományba, vagy/és „élvezik” az új pozíciók nyújtotta juttatásokat. Mindenük megvan, csak a tisztesség, a szégyenérzet, a gerincesség és a tisztánlátás területén vannak hiányaik.

A NATO-ban vagyunk, de egyes ILLETÉKESEK képtelenek a VSZ szellemétől elszakadni! Ha majd a történelmi, a jogi és a katona-politikai  IQ-juk értéke magasabb lesz, mint a karalábé ebbeli mutatója, vagy olyanok kerülnek a döntést hozó szervezet élére, akik a valós rendszerváltás szellemében gondolkodnak, akkor ennek a kérdésnek a vizsgálata is megtörténik.

Lehet halogatni vagy akadályozni, de az igazságot nem lehet – tartósan – „pincetervekként” kezelni! Meggyőződésünk, hogy előbb vagy utóbb - csupán idő kérdése -, posztumusz,  Belovai István hazai és nemzetközi elismerése is bekövetkezik!

 

                                                                                   (Prof. Dr. Bokor Imre)

 

nyugállományú      mérnök ezredes,

 

az MTA hadtudományi doktora,

 

egyetemi tanár.

Vissza a bloghoz

Új hozzászólás Frissítés