JEL

Lélek által megérintett értelmünk a jól meghatározott jelentéssel bíró dolog, fogalom és összefüggés,(magatartásra, cselekvésre felhívó jelenség) elfogadására képessé tevő észlelése: a jel.    

Lehet az figyelmeztetés, vagy tudtul adás akár taglejtéssel, hanggal, kitűzött, szembeötlő s távolabbról jelző tárggyal (zászló, kendő, kalap), nyoma valaminek, és tünemény (égi jelek: napban, holdban) vagy éppen lelkületnek bélyege...

Lehet földi jel, - mennyei jel. Tanulságos példa erre, mint mikor Napóleonnak, a hatalmas császárnak fia megszületett 101 ágyúlövés adta hírül ezt az örvendetes eseményt. Erre a jelre ujjongásban tört ki az egész francia nép. De a kis újszülött bizony nem lett atyja trónjának örökösévé. A reá váró hatalom összeomlott, akár a kártyavár vagy játszó gyermekek homokpalotája. Atyja száműzetésben halt meg, és ő maga idegen földön, ifjan, elepedve a dicsőség kielégítetlen szomjától sorvadt halálra. Ez komoly jel! Így csal meg az a jel, amit emberi erő, hatalom ad. Van másik jel is. Az Isten szerinti égi jel, ahol csendben növekvő birodalma terjed. A melynek a királya, Aki parányi, szegény csecsemővé lett ugyan egykor, akinek immár „teljes hatalom adatott mennyen és földön”.

 Látod? - a kicsiny kezdetekben adott beteljesülés jelét? Kicsiny pirosság a keleti ég alján, - de a teljes fényű déli nap hírnöke. Parányi rügy téli orgonaágon, - de sokszor illatos, gazdag virág szunnyad benne. Hiszünk-e a jelben? Hiszünk-e a kicsiny kezdetben, mely Istentől ered?  Hiszünk-e az ő országa terjedésében, - és ez az ország mi köztünk van! Nemcsak azért, mert tényekre nézhetünk vissza, hanem mert az Úr megígérte? A betlehemi pásztoroknak elég volt a jel: a gyenge pólyás gyermek, - ők hittek a jelben! Viszont mikor a Jézust kísértő „gonosz nemzetség” jelt kívánt, nem adatott meg neki. Csak annak adatik, akinek hinni kész szíve van. Aki érzi, hogy nem élhet Isten megmentő szeretetének jele nélkül. A jelre váró, kicsiny, áldott seregnek jelenik meg a Megváltó dicsősége, de a kicsiny sereggel együtt örvend a menyei seregek megszámlálhatatlan sokasága.

Úgy elnézek egy-egy játékos kicsi gyermeket. Szemei csak úgy ragyognak a fénytől, az arcán mosoly, az élete napsugár. Beszélni sem tud, járni sem tud, mégis kacagás, öröm az élete. Belső szent igazi szorongással hajdani magamat, magunkat vélem felismerni. S amikor az ember rátekint, csodaként, játékos kedvével megtanít örvendezni. Ez is jel. Vajha tanulnánk egy ilyen kicsi gyermektől, akinél mi sokkal okosabbaknak érezzük magunkat és ne járnánk egy kis gond miatt sokszor olyan bús képpel, mintha az egész világ gondja reánk szakadt volna. A gondok terhét ne mi akarjuk mindenképpen hordozni a magunk gyenge vállain, mert egyre inkább rá is érzünk, hiszen azokat a mindenható és gondviselő Isten hajlandó hordozni; mi csak bízzunk Ő benne és higgyük, hogy bölcsessége és szeretete javunkra intéz mindent. Ez is jel!  És megvan mindenki számára. Elérhető! Azért tehát van okunk, miért is örvendezzünk mindenkor az Úrban.

Csak naponként szerelme kincsének nagy gazdagságát reánk árasztó Isten azt üzeni mindenkor, hogy Ő benne örvendezzünk. És mégis, hányszor szomorú a mi orcánk, hányszor borul a bánat felhője reánk! Azt akarja, hogy mindenki éljen és mindenki örvendezzen. Ő általa boldognak érezhetjük magunkat ezen a világon.

Csak egy járható út van számunkra, amikor lelkünket és életünket naponta a szeretetlenség, az elbizakodottság, az önzés, az irigység és sok más bűn tesz minket szomorúvá, keserűvé és beteggé. Hát ezért nem tudunk mindenkor örvendezni az Úrban. Nos, én, milyen életet élek? Ha hiányoznék az öröm az életemből, mi lenne velem? Jelekből ítéljetek! „Ez pedig néktek a jele” /Luk.2:12/ Derűs életet élhettek!

Igen szomorú és kilátástalan lenne az emberi élet jelek nélkül. Az is aggaszt, ha nem látjuk, nem ismerjük fel a jeleket. A jelrendszer-világban a mi jeleink igazi idejében történő felismerése, közvetített üzenet elfogadása, követése, továbbadása nem kevés lélek által megérintett értelmet igényel.

Addig kell figyelnem, addig kell figyelnünk a jeleket, míg magunk is jellé leszünk mások számára!

          Pásztori Tibor Endre