Anna

Úgy elmerült a méregetésbe, hogy megfeledkezett az uzsonnáról. A vacsorát lemondta, mert egy óra múlva indulni kell. Vasárnap estig átadja magát a családnak és a dobozolásnak. Könyvei biztonságban várnak a költözésre, a polcokkal együtt. A gyerekek részben kiválogatták, barátnője is megpakolt egy kis bőröndöt, így is maradt még pár száz darab a polcokon, szekrényekben. Három dobozzal ajándékba szán, karitatív céllal. Ajánlották adja el, amire már nem tart igényt. Megpróbálta, bár ne tette volna. Egy antikvárt megkeresett, ki is szállt a főnök egy óra múlva, de csak a ritka példányokat akarta begyűjteni fillérekért. Ebből köszönte nem kért. A könyv kincs, többet érdemel. Tényleg! Mi lenne, ha… Az órára nézett, még időben van. Azonnal elindult. A két épület között két perc az út. Kopogására, azonnal választ kapott.

- Jó napot kívánok. Nem sokára itt az unokám és indulunk. Közben eszembe jutott valami, ami nem tűr halasztást vasárnapig. Jártam a könyvtárban, láttam bőven elférne ott még pár polc könyvekkel. Kedves Emese, felajánlanám a polcokat és a könyveimet. Zsebkendőnyi szobámba másnak kell a hely, itt elkelne, bármikor olvashatom őket magam is.

- Jaj! Kedves Ilonka, nem tudom, hogy fogadhatnám el. Tetszik tudni, hogy beszoktatás időben minden oly képlékeny. Amennyiben úgy dönt, hogy velünk marad, megköszönöm, és elfogadom mindannyiunk nevében, de csak akkor. Köszönöm, hogy ránk gondolt, szép ajándék lesz a kis közösségnek. Szóval, akkor vasárnapig nem látjuk egymást? Érezze jól magát szerettei körében. Üdvözlöm a családot. Hétvégére én is elutazom a barátaimhoz. Lilike lesz az ügyeletes, nála tetszik jelentkezni vasárnap.

- Köszönöm, örömteli, kellemes hétvégét kívánok én is Önnek. A viszont látásra.

  A vissza úton azon gondolkodott, miért nem erősítette meg, hogy nem táncol vissza, minek is tenné, tényleg, mindeddig semmi oka nem lenne rá. Laptopját a táskába tette, útra készen állt. Az ablakhoz sétált. Homlokát a hűs üveghez tapasztotta. Alig egy-két perc telhetett el, a fiú a kavicsos úton az épület felé tartott, kezében virágcsokorral, hogy milyen virág volt a papírban rejtély maradt. Elhagyta a helyét, kezébe vette laptopját. Teltek a percek, ólomlábakon vánszorgott a kis mutató, nagy utat járt be az idő, mire megérkezett. Ott állt a fiú üres kézzel, felkapta öreganyját, és megpörgette a szűk folyósón. Értette jókedvét, de a virágról nem kérdezett. A hazavezető úton vidáman cseverésztek, mindent el kellett mesélni, ami a napokban történt. Egész hazáig elemezték az „Ezüstszekeret”. A kápolnáról mélyen hallgatott. Nem akarta sokáig titkolni tévedését, de a visszaútra szánta vallomását.

  Lánya úgy szorította magához, hogy szinte fájt, azt hitte kimegy belőle a szufla. Nagy nehezen kihámozta magát görcsösen ölelő karjaiból. Akkor vette észre, hogy egyetlen gyermeke szemeiből könnypatak csordogál.

- Kérlek, ne sírj. Nincs semmi baj kislányom, jól vagyok, jól érzem magam, hidd el jól döntöttem. Tudom, fáj nektek, hogy visszautasítottam a felajánlott lehetőséget, de nem oldottunk volna meg semmit. Nektek dolgozni kell, az én koromban pedig, bármi megtörténhet. Nem kockáztathatunk. Mai világban könnyen megköszönhetik a több évtizedes szolgálatot, és az utcán találhatja magát bárki. Nem hiányzik más, elég egy lábtörés, fekvőgipsz, húszon négy órás szolgálat a családnak, de sokkal rosszabb is jöhet… Remélem semmi hasonlóban nem lesz részem, így nem kell féltenem benneteket, és attól sem kell félnem, hogy miattam veszítitek el a munkátokat, biztonságotokat. Meglátod, milyen szép helyen vagyok, még a betegszobák is olyanok, mint egy szanatóriumban.

  Nem feszítette tovább a húrt. Kezébe fogta lánya fejét, mélyen a szemébe nézett, és úgy kérlelte, mosolyogjon.

- Na, nózizzunk egyet, mint gyerekkorodban. 

  Anna végre elmosolyogta magát, és összedörzsölték az orrukat, éppen úgy, mint régen…

  Hanem, amint beljebb lépett az étkezőbe, azt hitte elájul a meglepetéstől. Mennyei illatok keringtek a levegőben. Csülök Pékné módra, a kedvence. Korogni kezdett a gyomra, és rettenetesen megéhezett.

Előző részek    >>>