A szél az Ipoly menti nyárfasor felé kanyarodik.

Mohó kézzel lekapja vattaszerű virágait, visszalendül és a fehér gyapotot berepíti a faluba.

Csillogva repül a sok kis pihe, és ahol leszáll, fehér marad a járda. Olykor ruhán köt ki, és az nem nagy öröm, mert mézgás, raga¬dós. Beszippantva pedig izgatja a nyálkahártyát, megköhögtet.

                                                                                                                             *

Az óvoda mellett haladok a folyócska felé. A kicsik künn hancúroznak az udvaron. A szomszédék unokája a hintát nyekergeti.  Észrevesz, és örvendezve köszön rám.
-      Csókolom szomszéd bácsi! Esik a hó! – kiált rám vidáman.
-      Szervusz, Józsika! Csak meg ne fázz! Öltözz melegen! – Adom vissza a tréfát.
Csengő kacagás a válasz.

A húsz év körüli fiatal óvónő - maga is szinte gyerek még - a padon ülve, játékosan összébb vonja blúzát ingerlően domborodó keblén, és úgy tesz, mintha lejjebb akarná húzni formás, feszes combján a rövidke köpenyt.

Az óvodás kislányok, körülveszik, mint a kiscsirkék a kotlóst. Pitypangból láncot, koszorút fonni tanítja őket.

Kedves látvány, amint a nagy összpontosításban, összehúzott szemmel, picikét kinyújtott nyelvvel igyekeznek a sárga virág szárakból pártát készíteni.
-    Drága Julika! A ruhája, teljesen rendben van. A látvány épp kellően átmelegít – szólok oda vigyorogva. A fiatal lány kedves mosollyal nyugtázza bókot.
A vezető óvónőt eddig nem is vettem észre, eltakarta az orgonabokor. Nem akar kimaradni a játékból.
-    Maga csak ne nézegesse Julika bájait, nem magának való az már! Vőlegénye karate válogatott kerettag, és olyan féltékeny, mint egy spanyol lovag. Legfeljebb engem nézegethetne, ha nem kellene félnie attól, hogy az uram letöri a derekát! –mordul rám műharaggal.
-    Megyek már tovább, nem maradok ott egy percig se, ahol nem látnak szivesen. - évődök.
-    No jó! Maradjon nyugodtan, legalább fiatalodik egy kicsit!- kacag a negyvenes testes asszony. Amióta ez a lány itt van, maguk “fiúk” sokkal többen járnak erre. –epéskedik mosolyogva.

Hájjal kenegetve érzem magam, hogy közel a hetvenhez még egyszer, (talán utoljára éle¬temben…) lefiúz a három gyerekes asszony.
-       Szép nap ez a mai, mégis! - gondolom magamban, és visszatartok egy tüsszentést, mert orromba bújt egy szösz-mösz, a nyárasból érkezve.
                                                                     

                                                                                                                      *

Keresztülvergődök az árvédelmi töltésen.

A gát túlsó oldalán, a földúton túl ma már kaszáló simul a fasorig, (nemrég a határ védelmét segítő nyomsáv húzódott itt...), azon túl pedig folyik a határfolyóvá lett folyócska.

A nyáras tekintélyes magasságúra nőtt.

Ágai között sárgarigók tilinkóznak. Órákig tudok ülni a parton. Felettem a madarak, kardala szórakoztat.

Olykor átvillan előttem egy-egy jégmadár. Amennyiben a nálunk élő madarak között szépségversenyt rendeznének, hatalmas szavazattöbbséggel nyerné. Igaz, csak abban az esetben, ha a bírálók között a halak elenyésző kisebbségben volnának. Ezt a majd’ kolibri méretű kis jószágot teljesen a halfogásra gyúrta a Teremtő! Egy élő szigony.                                                                                                                                                                Mikor elkészült vele az Úr, akkor elővette legszebb festékeit, és tollaira kente.                                                                                                                 

A víz fölé csüngő, vagy vízből kiálló ágak valamelyikén vár mozdulatlanul, míg a számára legalkalmasabb méretű ivadék halacskák hatósugarába nem kerülnek. Akkor egy rugaszkodással, szigonyszerű csőrrel lefelé belerobban a vízbe, ’s mikor a felszínre kerül, csőrében ott az ívbe hajlott, ezüstösen fénylő zsákmány! Mindig…
Itt az Ipoly mentén elég gyakori.

Én pedig több mint negyven éve szeretnék jó felvételt készíteni róla. Mégse sikerült még soha. Ha lesben áll, szinte láthatatlan. Röptében pedig egy villanásnyi idő alatt süvít el előttem. Még gúnyos szíííí-szííí, kacaját is hátrahagyja!

Szegény ember vízzel főz. Írásaimhoz mások képét kell használnom sajnos!
-  Flüareóió! Huncut a bíró! – véleményezi felettem egy sárgarigó a törvény-alkalmazó taláros testület tevékenységét. Talán leselkedett a tárgyaló terem ablaka előtt veszprémi kézilabdás játékos gyilkossági ügyének, fellebbviteli ítélete meghozatalakor.
A túlparton egy mókusra leszek figyelmes. Valami van a szájában, de először nem tudom megállapítani mit zsákmányolt. Majd meglátom, hogy a pamacsos fülű kis rablógyilkos egy madárfiókát fogott, és azzal igyekszik saját, éhes fiaihoz. Később meglátom a kicsiket is, a tőlem balra lévő kanadai nyár egyik oldalágán. Hárman vannak. Anyjukat meglátva izgatott makogással siettetik. Farkuk szőre még nem eléggé tömött, de már ugyanolyan szép kérdőjel alakban viselik, mint a nagyok. Az öreg kelempász megszaporázza lépteit, mert komótos, szigorú arcú szürke gém áll a part menti sekélyesben, és érdeklődve nézi a fészekrablót. Talán felébredt benne valami madár-együttérzés? Nem valószínű, az ő lelkét is terheli egy-’s más. Az evetke, a büntetés elől gyorsan felszalad a fa törzsén.

                                                                                                                              *

Dél van.
Két harang szólal meg szinte egyszerre.
Hátam megett a mienk. Előttem, bal felől pedig a folyón túli község templomának tornyában lévő. Egy nyelven, egy ütemre szólnak. Tudom, hogy ugyanaz a mester öntötte régen, amikor még egy ország voltunk. A két község lakói rokonok, mégis más ország polgárai...
A töltésen túl, az óvoda kertjében elcsitul a zsivaj. A kicsik kettes sorokba rendezve bevonulnak. Mosdatás, ebéd, és alvás ideje következik számukra.                                                                                                                                                                                                                              

Magam is előveszem az elemózsiát, elfogyasztom, majd hanyatt dőlök, és nézem a mind közelebb jövő eget.

                                                                                                                               *

Szemközt leponyvázott kocsi érkezik. A bakról leszáll a kocsis. Gázlót keres. Fejét rázza!
-    Itt csak gyalogszerrel jut át Nemzetes Uram! De jó volna sietni, a cselákok járőre fertályóra múlva ér ide.– szól utasához
Nem késlekednek. Csomagok kerülnek elő, melyeket egyenként áthoznak. Majd a ponyvák alól hét gyerek, két asszony kerül elő. A nagyobb gyermekek saját lábukon gázolnak át. A kisebbeket ölben hozzák. Az idősebb asszonyt a kocsis, a fiatalabbat a menekülő úrféle kapja nyakába.       

A fiatalasszony karjában még a pendelyes legkisebb gyerek is csimpaszkodik.
A kocsis, és az úr itt, ezen az oldalon búcsúzik el egymástól. Gyanúsan csillog a szemük. Az asszonyok, és a gyerekek halkan sírnak.                    

A két legnagyobb fiú szeme vörös, de száraz marad. Kezük ökölbe szorul. A két kamasz fiú kadétruhát visel. Némák maradnak, de csodálatosképp hallom ki nem mondott gondolataikat:
-     Visszajövünk még! És akkor cifra világ lesz!
A kocsis utoljára átlábal a vízen. A vendégoldalról vessző köteget vesz le. A saroglyára köti kötélen, és pattogó eresztékekkel, gyorsan megy el Bajta irányába, a Burda hegy kapaszkodóján. A nyomokat a tüskés vessző köteg eltörli. Lassan a felvert por is leszáll.
A menekülőkért ekkor ér ide egy másik kocsi. Felpakolnak, és elzörög velük a szekér Szob felé.
Szólni szeretnék hozzájuk, de nem fordul a nyelvem. Az erőlködésbe beleizzadok.
A földjéről elűzött családapában a nagyapámra ismerek. Az idősebb asszony dédanyám, a fiatalabbik nagymamám volt. Az ölében áthozott, akkor legkisebb gyerek pedig az édesapám.                                                                                                                                               
Verejtékezve ébredek.

A Nap leszállt.
A mélykék égen bíbor felhők úsznak a Börzsöny felett.

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.