2012.01.16. 12:33, ETERNITY
Kárpátok Sóhaja
Komor hegyek ormán tavaszt susog a szél,
Szakadt hósubában, útra kel a tél.
Jégkrampuszok ostoraként száraz ág suhog,
Repedt deres kérge, föld hátán zuhog.
Mintha csak emelné, büszke bérc fejét,
Szemlélve a végtelen róna tengerét.
Seregét vezetve lánchegység vezére,
Őrt állva oltalmaz és ölel át védve.
Testével felfogva sorscsapásokat,
Fájdalmában nyögve szélviharokat.
Szélessé duzzadva síkságon haladva,
Szalag kékjeként fut, hullámzik dagadva.
Medrének ágyában bukdácsol, leroskad.
Hazába visszatér mi testéből porladt!
Éltető üzenet. Ne csüggedjetek!
Mikor oszlik a köd, látunk bennetek!
Az eltékozolt tegnap felrója a mának
Kicsorduló könnyét a vén Hargitának.
Tengerré nő lassan a keserűsége,
Még sebesen vágtat magasból a mélybe.
Azt, mi útját állja nekirugaszkodva,
Lavinaként zúdul, szaggatja sodorva.
Alföldre leérve szótlan méltósággal
Imát mond értetek halkuló sírással.
ISTENT kérné talán, Magyaroknak Atyját.
Ne engedd, hogy gyermek megtagadja Anyját!
Parázsként égjen be az összes sejtjébe,
Ezen föld hordozta őt is a méhébe!
Reménye él bennünk, egyszer majd felfogja,
Hogy merről, honnan ered vére nagy folyója?!
Elárvult létünknek legvégső óhaja,
Visszhangzik lelkekben fájó sóhaja.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
ember
Gratulálok Eternity! Szívemből szóltál!